2011-ben is piacvezető a Ford Magyarországon

 

A rendkívül kiélezett versenyben, immár harmadik egymást követő évben szerezte meg a Ford az első helyet a hazai személyautó- és haszongépjármű piacon úgy, hogy mindeközben még nyereségességét is növelni tudta.

Meghozta gyümölcsét az Alan Mulally, a Ford világszintű elnök-vezérigazgatója által 2006-ban meghirdetett, a vállalat világszintű átalakítását célzó „Egy Ford”-stratégia. Az ennek keretében bemutatkozó (kinetikus dizájn néven megismert) látványos formavilág, a folyamatosan érkező vadonatúj globális modellek, az elképesztően üzemanyag-hatékony új dízel és ECOboost benzines turbó motorok, valamint a forradalmi technológiák és aktív biztonsági rendszerek sora révén a vállalatnak épp a válság éveiben sikerült folyamatosan javítania piaci részesedését világszerte, nem utolsó sorban pedig kiemelkedő profitot termelnie negyedévről negyedévre.
Magyarországon ugyanakkor a Ford-nak még az elmúlt évek sikerszériájából is kiemelkedő eredményt sikerült elérnie a Knaver Ferenc ügyvezető vezette hazai csapat munkája gyümölcseként: a márka az idei évben, 10,5 %-os piaci részesedést elérve, a harmadik egymást követő évben végzet első helyen a hazai személyautó- és haszongépjármű piacon.

A személyautó piacon a Ford 4953 új autó értékesítésével, 11%-os piaci részesedéssel a második helyen végzett, míg a haszongépjármű piacon 1479 új autó regisztrációjával, 9,3%-os piaci részesedéssel szintén második lett.

A kiegyensúlyozott, mindkét piacon kiváló eredmény révén pedig sikerült megőrizni az abszolút első helyet.

A Ford három évvel ezelőtt, az időközben anyai örömök elé néző Laky Andrea ügyvezető irányítása alatt vette át a magyarországi piacvezető szerepet, amelyet a hihetetlenül kiélezett verseny, az iparágat érintő drasztikus visszaesés és számos negatív körülmény ellenére azóta is őriz. Az elmúlt időszakban bemutatkozó modellek, mint a Kuga, az új Fiesta, a megújult Ranger, S-Max, Galaxy, Mondeo és Transit Connect, a vadonatúj C-Max és Grand C-Max, legutóbb pedig az új Focus kivétel nélkül rendkívül kedvező fogadtatásra találtak Magyarországon a flotta- és kiskereskedelmi ügyfelek körében egyaránt.

Önmagáért beszél, hogy a Focus két éven át Magyarország legnépszerűbb autójának bizonyult, és jelenleg is a második helyen áll, szegmensét tekintve pedig abszolút első, hasonlóan az S-Max-hoz, míg a C-Max és Transit szegmensében második, a Fiesta harmadik helyet érte el idén.

Amint a fentiekből is kiderül, a 2011-es évben a Ford modellek közül a legkeresettebbnek Magyarországon a Focus bizonyult, amely a vállalat hazai értékesítésének mintegy 40 %-át teszi ki. Ezt követi a Tranist (14 %), a Fiesta (13 %) és a Mondeo (11 %), így tavaly a Ford hazai értékesítésének 77 %-át tették ki a személy-, 23 %-át a haszongépjárművek.

Hasonlóan kiváló eredményeket ért el egyébiránt Molnár Viktor regionális igazgató (korábban szintén magyarországi ügyvezető igazgató) vezetésével a Magyarországról mintegy 30 ország értékesítési, vevőszolgálati és oktatási tevékenységét szentendrei központjából irányító Ford az Európai Közvetlen Értékesítési Piacok elnevezésű, Kelet-Európát, Észak-Afrikát, néhány kisebb nyugat-európai miniállamot és a „sztán” országokat felölelő régióban is.